Nagy büszkén jelentem, ma befejeztem az egyik történetem. Cím szerint a Kézzel - lábbal-t.
Kicsit szomorú vagyok, mert hiányozni fog, de közben fantasztikusan jó érzés.
Ez az első történetem, amit "nagy" közönség előtt befejeztem. Ha a pipáknak hihetek 40 körüli állandó olvasóm volt, ami nekem igenis hatalmas teljesítmény. Olyan, amiről még csak nem is álmodtam. Rettentő hálás vagyok a kommentekért, amiknek mindig úgy örültem, mint szülinapos az ajándéknak és ösztönző hatással voltak rám, ahogy a pipák is. Az olvasók lelkesedése növelte az enyémet is, és adott erőt fejezetről-fejezetre a folytatáshoz. Amivel végül eljutottam odáig, hogy leírjam, VÉGE.
A történet közel áll hozzám, és szerettem írni, de valahogy az utolsó pár rész még jobban a szívemhez nőtt. Talán pont azért, mert tudtam, hamarosan befejezem.
Mikor egy igazán jó történetet olvasok és a végéhez közeledek sosem akarom, hogy vége legyen. Vágyom a végét, de közben utálom a gondolatot, hogy elfogynak a lapok. Biztos ismerős az érzés. Valahogy így van ez az írással is. Legalább is így érzem én!
A képek a Kézzel - lábbal fejezeteiben kerültek megosztásra, az idézet pedig Cris esküvői fogadalma, ami a 40. részben olvasható.
Én ezzel és ily módon búcsúzom Cristől és Hangától. Na és az olvasóktól.
Köszönöm, hogy velem voltatok. =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése