Egy barát elvesztése mindig fájdalmas dolog. Történjen az bármikor, bármiért. Legyen annak oka egy rossz, szó, egy apró félreértés vagy csak a távolság, - ami igazából nem kellene, hogy a végét jelentse bárminek, főleg nem egy olyan ritka és értékes kapcsolatnak, amit úgy hívunk, barátság.
Ezért is rosszabb az utóbbi, mert azt hiszed hogy mindvégig a barátod volt, és te, a barátja voltál.
De csak egy ideig, mert évekkel később eljön az a pillanat, hogy rájössz, már minden darabokra hullott akkor, azzal az apró kitalált történettel, aminek soha nem volt valóság alapja.
És te, elhitted...
Hibás voltam? Talán. Talán nem álltam ki magunkért, azért ami kettőnk közt volt. De hogy tettem volna, mikor esélyt sem kaptam, hogy megértsem miért távolodtál el tőlem. Talán nem akartam szabadkozni valami miatt, amit nem követtem el. Talán nem akartam megmagyarázni, amit én se értettem. Vagy egyszerűen csak féltem és nem is akartam tudomást venni arról, hogy a barátságunknak vége.
És talán ezért is maradt meg bennem a tév' kép, hogy miután te is rájöttél, amit mondanak nem igaz, visszajöttél hozzám és újra a barátom lettél.
Csak most jöttem rá, hogy mindez csak a fejembe élt. Többé már nem voltál az, aki akartam, hogy legyél.
Hogy kinek köszönhetem ezt? Magamnak? Neked? Mindazoknak, akik nem álltak ki értünk, és támogatták a szóbeszédet, mert féltékenyek voltak és nem hittek egy fiú-lány barátságban?
Valójában nem számít. Már nem.
Vannak, akik könnyen felejtenek. Én megbocsájtok, de sohasem felejtek.
És szeretném, ha tudnád, sosem voltál több nekem, CSAK EGY BARÁT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése