2012. június 6., szerda

EB 64' 68' 72' 76'

Luxemburg a csúcson 64'

A második, még mindig Európai Nemzetek Kupája néven megrendezett bajnokságot a házigazda Spanyolország nyerte a Szovjetunióval szembe. A politikai enyhülés következtében most nem lépett vissza és fordulatos döntőt játszott a címvédőkkel a Santiago Bernabéuban közel 80000 néző előtt. Már a hatodik percben vezetett a hazai csapat Pereda góljával, ami az az évi kontinenstorna leggyorsabb gólja volt. Azonban erre rögtön a nyolcadik percben válaszolt a Szovjet csapat és a meccs, egészen a 84. percig döntetlenre állt, mikor is a győztes gólt Marcelino Martínez Cao rúgta az ellenfél hálójába így megnyerve a tornát.
Azonban nem ez az, amiről igazán érdemes beszélni az '64-es bajokságot illetőleg, hanem a nagy meglepetést okozó Luxemburgi válogatottról. Tudni kell, hogy itt a klubok csak és kizárólag amatőr játékosokat foglalkoztatnak, ami komolyan visszafogja a fejlődést. Azonban ebben az évben elérte Európa Bajnoksága csúcsát. Ugyanis ez a csapat kétszer verte meg hazai pályán az az óta futballhatalommá fejlődő Hollandiát. Amszterdamban 1: 1-es döntetlent játszottak Rotterdamban pedig 2: 1-re kikaptak a narancssárgák. Talán ez a pofon ösztönözte őket arra, hogy a legjobbra törekedjenek és fejlődjenek.
A válogatott a negyeddöntőbe 3: 3-as, majd 2: 2-es döntetlen után egy harmadik meccsen kapott ki Dániától 1: 0-ra.
Érdemes megemlíteni Schwartz Eleket, aki 1957 és 64' között volt a válogatott edzője. A luxemburgi vereségre gondolva  nem túlságosan hízelgő, hogy Hollandia a Népstadionban 3: 3-as döntetlent a Magyarokkal a VB selejtezőn. A Népsport tudósítása szerint valaki bekiabált a vendégcsapat edzőjének. "Elek ez a holland csapat magyarul játszott.."

A pénzfeldobás és a szerencse 68'

A 68'-as, már Európa - Bajnokság néven futó kontinenstorna a pénzfeldobások történetének legjelentősebb pillanatát  hozta el. Ugyanis egy pénzérme döntött arról, hogy ki játssza a döntőt. Az egyik elődöntőben a Jugoszlávok 1: 0-ra legyőzték az Angolokat, a másikon az Olasz és Szovjet válogatott mérkőzött a továbbjutásért, de a hosszabbítás után se sikerült gólt rúgniuk. A meccs után, az olaszok legendás csapatkapitánya Giacinto Facchetti és az oroszoké két-két kísérővel együtt visszavonultak az öltözőbe. A bíró elővett egy régi pénzérmét és megkérdezte a házigazdák kapitányát, hogy mit választ. Aki az írásra tippelt és ez be is jött. Ez után kirohant a pályára, hogy a közel 70000 szurkolóval is tudassa a csapat, bent van a döntőbe. Örömét látva a tömeg tudta, hogy ünnepelhet.  A végső mérkőzésen szintén döntetlent játszottak, de itt nem került sor az abszurd megoldásra, hanem újra játszották a meccset, amit már magabiztosan nyert a hazai csapat.
Ilyenfajta továbbjutásra akadt még példa bőven a futballtörténetében. És ebből is látszik mennyit fejlődött az óta a játék...

Helmut Schön a németek legendás edzője 72'

Az akkori nyugat-német válogatottnak akkora fölénye volt, hogy az első helye nem volt kérdéses.
A szövetségi kapitány, Helmut Schön megnyerte az EB-t majd két évvel később a VB-t és így máig tartja a csúcsot, hogy edzőként mindkét tornán győztes lett. Eredményei igencsak színesek. 66'-s VB és a 76'-s EB-n második, a 70'-s VB-n harmadik lett. Ezen kívül övé  a legtöbb VB-mérkőzés szám szerint 25 ebből megnyert 16 megnyert találkozó fűződött a nevéhez.
Ezen eredményeken kívül egy olyan együttessel nyerhetett volna a világ-bajnokságot, amelyikkel  később senki más. Ő volt az, aki a hat éven átlétező Saar-vidéki válogatottat irányította egyetlen komoly selejtezőtornáján. A sors fintora lehet, hogy pont az NSZK fosztotta meg attól, hogy kijusson a Svájcban megrendezett tornára.

Panenka-tizenegyes 76'

A 76'-s Európa-bajnokság legemlékezetesebb pillanata Panenka tizenegyese volt.
A döntőt Csehszlovákia játszotta az NSZK-val. Az utóbbit esélyesebbnek tartották a címvédésre, de a meccs végeredménye 2-2 lett. A döntetlen esetén alkalmazandó szabály még nagyon kezdetleges volt. A később aranyérmet szerzett csapat a hosszabbítás után levonult az öltözőbe és csak később értesültek róla, hogy tizenegyesek következnek. Miután a nyugat-német csapat középpályása. Uli Hoeness, élete utolsó válogatott mérkőzését rontott lövéssel zárta, következett Antonín Panenka és a máig sokat emlegetett aranymegmozdulása, amivel bajnok lett a csapat. A középpályás nagy lendülettel futott neki a labdának, megvárva a kapus elmozdulását, aki elvetődött balra, ő pedig lágyan a kapu közepébe rúgta. Egy francia újságírónak köszönhetően viseli ez a technika Panenka nevét, aki később nyilatkozott, hogy nem rögtönzött rúgás volt. Ugyanis Zdenek Hruska, a kapusok nagy érzékkel védte a büntetőket és éjszakákat gondolkodott azon, hogy tudná átverni. Megfigyelte, hogy a hálóőr egy ideig kivár, aztán elmozdul, ezért az utolsó pillanatban emelte középre a labdát így esélye se volt visszaérni.

To be continued...

4 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    1964
    Azt tudtam, hogy a spanyolok ezen a tornán nagyon jól szerepeltek, mert erről sokat lehetett hallani a 2008-as EB után is, hogy azóta vártak valami kiugróra, mert ugye a spanyolok mindig favoritként mentek minden tornára, de aztán évekig nem akart nekik semmi sem összejönni, csak most tarol az aranygeneráció. De hogy Luxemburg egy ilyen csodát vitt véghez? :O Ettől szép sportág ez a futball... :)

    1968
    Biztos erre a módszerre gondolt Blatter, amikor a múltkor felkérte a FIFA illetékes szervét, hogy vizsgálják meg, hogy mivel lehetne kiváltani a tizenegyespárbajokat... :D Hát ez a pénzfeldobásos sztori teljesen kész... :D

    1972
    A '70-es évek egyértelműen leginkább a németeké voltak. :) Nekik ez volt a sikerkorszakuk, de talán hamarosan megint a csúcsra tudnak kerülni. Ők valahogy mindig ott vannak a tűz közelében.

    1976
    Na erről két dolog jut mindig az eszembe.
    1. Panenka nem volt hülye, hogy ezt kisütötte. Sokan próbálják utánozni de szerencsétlenségükre ez már elég ismert fogás. Amíg élek nem felejtem el, amikor 2009 tavaszán a Getafe elleni bajnokin az egyik dél-madridi Iker kezébe panenkázta a büntetőt. Azt hitte, hogy majd a Casillas megeszi...persze.
    2.Az egyik gimnáziumi osztálytársam a döntő részvevőinek komplett kezdőjét fel tudta sorolni, gólokkal tizenegyesekkel mindennel. :D Sportkommentátornak készült és ilyeneket magolt be... :D

    Köszi a postot, megint tanultam valamit.:)
    puszi:
    Detti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szija!
      Nincs mit... Szívesen írom. Már megérte ha te olvasod. :)
      Majd folytatom. Nem valószínű, hogy a meccsekről írni fogok, mert úgy is mindenki látja. A múltat pedig érdemes felelveníteni! :)
      Nos igen Luxemburg teljesítménye mesébe illő...
      Bebaszna ha egy pénzérme döntene... Ezen egyszer a spanyolok is nagyot buktak, de az egy másik post lenne, ha érdekel megírom. :) Na meg azért az addig játszuk újra a meccset míg valaki meg nem nyeri... Nem hiszem hogy bármivel kiváltható. Hacsak nem azzal mint ahogy mi zártuk a meccseinket. Egy egész délutános játék után, utolsó gól, meccs labda. Amelyik csapat rúgta az nyert. Megjegyzem nem egyszer sötétedett ránk. :) Olyankor bevehetetlen volt a kapum. :D...
      Még mindig nem szeretem a németeket! :) De a tudásokát elismerem és tény, hogy Helmut egy legenda! :)
      Na igen Panenka a maga idejében tudta használni ezt a technikát, de azóta sokat fejlődött a futball és vele együtt a játékosok és a kapusok is! :)
      Napokon belül hozom a folytatást! :)
      Köszönöm, hogy írtál! =)
      Puszi:
      Vii

      Törlés
    2. Rám számíthatsz.:) Mondom, én EB kérdésekben elég butácska vagyok, mert nekem a Copa America az asztalom, meg a Real Madrid és az argentin foci történelme.:)
      Én majd leírom a véleményem a napi meccsekről szerintem...ahogy a Copáról is írtam.:)
      Naná, hogy érdekel. Köszi! :) Szerintem sem Ugyanis azt mondják, hogy mennyire rossz az, hogy a szerencse dönt. Hát de nem ugyanez dönt a 90 perc alatt is? nem mindig a jobb csapat nyer. Lehet, hogy x csapat egykapuzik, de nem talál be és az y lő gólt fél helyzetből, aztán nyeri a meccset. Na meg ha most kő, papír ollóval döntenék el, az nem lenne szerencse kérdése? Dehogynem. Max azzal tudnának segíteni, ha élne még az a szabály, hogy aki a hosszabbításban előbb betalál, az nyer. De ez sem garancia semmire, mert ha nem esik gól, akkor csak a büntetőpárbaj marad... Ha meg addig rugdaljak a bogyót míg gól nem lesz onnan viszi el őket a mentő.... Szóval maradjon csak így, minden a régiben, mondom én, aki utálja a tizenegyespárbajokat, mert a kedvenc csapataim mindig rosszul jönnek ki belőlük. :/
      Na, akkor ez Téged dicsér, mert jól védtél.:)
      Én se szeretem őket. Lehman "kipuskázom, hogy hová lövik a tizenegyeseket" - akciója óta meg pláne nem a szívem csücskei. De tudnak valamit...
      Rendben, várni fogom!:)

      Addig is mutatok valamit. Az egyik kedvenc blogomon madridi szemszögből írnak az EB-k történetéről. :)
      http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/archives/2012/06/07/Euro_Klasszix_Real_Madrid_Edison_-_I_resz/

      Törlés
    3. Köszi! :) Te is számíthatsz rám. :) Én majd olvasom a véleményedet a meccsekről. Na meg okosodok a postoktól. :)
      A szerencsén is mélik, de túl sok a befolyásoló tényező, ami fordíthat a meccseken. A pénzt pedig csak feldobod és kész. Nincs beleszólásod nem tudsz változtatni. Választasz és vársz. Vagy jól döntésük vagy nem. Hiába nem rajtad múlott attól még a te döntésed volt. :)
      Na igen a határok nélküli rugdosás se túl jó... Így én is amondó vagyok, hogy maradjon így! :)
      Tudnak, de remélem nem eleget. :)
      Meglesem! :) Ja és felkerült a folytatás...
      Pusza

      Törlés