2012. április 19., csütörtök

Mert erről a napról érdemes mesélnem… :D

Végreee másfél hónap után sikerült kocsiba ülnöm és meglátogatnom a családomat.
(Mert már nem a szülői házba élek.)
Az utam alapból érdekes volt. Az én VW-m „csak” 1.4-es motorral rendelkezik. Megjegyzem 160 km/h-nál leszabályoz. Semmi turbó, de nekem az is elég pláne hogy így is kihasználatlan és nem egy guruló koporsóra van szükségem, hanem egy kocsira, ami megy. Tehát ez adott. Hosszú kilométereken keresztül nyomás alatt voltam. Előttem senki, mögöttem egy valószínűleg hasonló 1400ccm-es szintén VW-en jött. A gondolataim közé pedig beférkőzött a kisördög. Na nehogy már megelőzzön engem. Így nyomtam a gázt és szerencsémre 120-nál többel ő se akart repeszteni így beálltunk annyival utazó sebességre. Megjegyzem, általában betartom a sebesség korlátokat, ha nem érzek ilyen késztetést. De településen belül mindig.
Aztán félúton nagy örömömre elváltak útjaink. Örültem és visszavettem a tempóból. Egyik település a másik után. Egyszer csak feltűnt mögöttem egy BMW. Khm… Na persze kisördög nem alszik. Még település végét jelző tábla előtt nekiálltam nyomni a gázt. Hát öhm, hogy is mondjam, zavarba ejtő volt, ahogy megelőzött, pedig még megkaptam azt a pár méter előnyt. :$
Aztán szépen lassan megérkeztem. Tárva nyitva várt a kapu. Na jó az mindig nyitva van. :)
Ajtó szintén nyitva. Becsettegek és sehol senki. Átvágtam a házon és a lépcsőházba felkiáltottam az emeletre, hogy HAHÓ…
Nevelő apám egyből: Ki az? Hát mondom én. :D Nézek felfelé, mire kidugja a fejét és megkérdezi: Te vagy? És itt hasított belém a tudat. HAZAÉRTEM!!! Nem kellett fél perc és megjelent a 16 éves húgom és a 10 éves öcsém. Az első kérdésem, köszönés után. Anyu?
Döbbenet az arcokon. Anyu dolgozik. Pedig én direkt megkérdeztem tőle, hogy otthon lesz-e, mert hát kihez menne az ember lánya többek között, ha nem az anyjához. Hideg zuhany megvolt, meg a sírás is, mert kicsit szíven ütött, hogy még csak fel sem hívott. :(
Na mindegy. Kimentem a kocsihoz és felhívtam a barátom, az ő hangja nekem olyan, mint másnak xanax. Na meg miközben telefonáltam az öcsém ölelgetett, ami elmondhatatlanul jól esett. Úgy hogy a két oldalról jött szeretet hamar megnyugtatott.
Összeszedtem a nyuszi ajándékait. Na igen az én nyulam idén elkésett, de tavaly előbb jött.
A húgom kapott egy felsőt meg egy doboz toffifeet. Szerencsére tetszett neki. És amekkora kocka egyből beállt webcam elé és próbált egy facebook fotót összehozni, hogy tudassa az ismerőseivel, mivel bővült a ruhatára. XD
Az öcsém szintén megkapta az édességet. Valamint egy egész albumnyira való focistát. A Panini adott ki egy 305 kártyából álló sorozatot a 2012-es EB válogatott csapatainak néhány játékosáról. Amit én elkezdtem neki gyűjteni. Nem lett teljes az album, de ő így is imádta és jött a nagy meglepetés a kártya gyűjtemény mellé.


Az öcsém megkapta az első focilabdáját. :D Hát én mostanában nem láttam senkit úgy örülni, ahogy ő örült mikor a kezébe vette.
Idén kezdett el focizni és gondoltam itt az ideje. Úgy három órától fél hétig passzolgattunk. Meglepetésemre még az apja is kijött játszani kicsit. Az tesóm boldog volt és én is. Meg nem tudnám mondani, hogy mikor rúgtam utoljára labdába, de iszonyú jó érzés volt. És szerintem még most is rugdosnám, ha nem kellett volna elindulnom haza. :( Igaz anyukámmal nem találkoztam, de amit már eddig is tudtam, most is beigazolódott, hogy egy focilabda képes egyszerre több embernek is örömet okozni. :)
Hazafelé csendes utam volt vetélytárs nélkül. :) Nem is bántam, mert nappal szembe mentem és gyök kettőt nem láttam, de nem panaszkodok, mert imádom a napsütést.
Kivágtam az unalmas CD-t a lejátszóból és átkapcsoltam Petőfire. Ami főleg az elvont számok tárhelye… És bővült a zenetáram a következő számmal

K2 – Dugj engem el

Én úgy vagyok ezzel a nyárral,
Mint annyi minden más vággyal,
Amikor egymás partjára fekszünk,
És póló nélkül cselekszünk.
Igyekszem nem gondolni másra,
Pölö a valószínűség számításra,
Vagy a rohadt kis parkoló automatára,
Csak is a harmóniára!
Fagyit nyalok a szádra!

Törvényt nem én tudok írni,
De azt hiszem ki fogom bírni,
Hogy Veled mindig jobb, ha látlak,
És bármikor megkajálnálak.
A telihold árnyékában
Egy hullócsillagot láttam
Simán lehet, hogy ufó, de nézd meg,
Tök olyan, mintha minket követnének.

Dugd el magad, hogyha nyár lesz előjössz majd valahol,
Olyan messze, ahol már csak mi beszélünk alapból.
Fogd a kezem, vigyél el a tengerhez, de komolyan,
Mutasd meg a parti várost, tudom, hogy még van olyan! 6x

Hát én ezért oda meg vissza lettem hirtelen! :)
Szeretem a nyarat és asszem idén ez lesz az én nyári slágerem, hacsak nem jön valami ütősebb! :D


Vége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése