November közepén túl...

Ennyi, eddig bírtam. Bevallom nőiesen, gyenge vagyok.
Próbálom, esküszöm próbálom, de egyre nehezebben fojtom el a karácsonyi hangulatot.
De hogy is kerülhetném el? Mikor még a csapból is karácsonyi boa folyik?
Minden talpig díszben és Én ne vegyem észre. Na persze. Esélytelen. De azért még próbálkozom. :)
Itthon gondosan elzártam minden fenyőt, gömböt, égősort és futófényt időlakat alá.
Csak és kizárólag december elején nyílik a zár.

Ez is még csak inkább tél váró, mint karácsony.
Egyébként nem vagyok oda a télért, ha nincs hó, olyan sivár és élettelen minden, hogy nagy erőfeszítésembe kerül nem ugyanolyan élettelennek lennem.
A korai hóesést se szeretem.
És igen most jön az, hogy nekem semmi nem jó.
Ó dehogynem. Gyerekkorom négy évszaka. Az tökéletes lenne. :D

Mikor volt tavasz. A reggeli hűvös időbe elindultál kabátba és délutáni melegben már azon gondolkodtunk a parkban, hogy lehetne megoldani, hogy a kabátokat egészen kicsire tudjuk hajtogatni, hogy ne kelljen cipelni.
Mikor volt nyár villámokkal és nyári, meleg záporokkal, amikben élvezet volt bőrig ázni.
Mikor volt ősz, és a levelek nem elszáradtak hanem színesen hulltak le és takarták el a füvet.
És a tél. Mikor a hóesés nem csodaszámba ment, mikor a szánkó még tökéletes ajándék volt. Mikor nem tudtam aludni és éjjel hóembert építhettem.
Akkor még minden olyan volt amilyennek lennie kellett.
És most tudom ez mind csak álom, de én akkor is erre vágyom...

Most épp tv-tnézek, agy inkább hallgatok, mert ezt a bejegyzést írom és arra kaptam fel a fejem, hogy egy kibaszott Tomi rókát szinkronizál Nicolas Cage magyar hangja, vagyis Józsa Imre. Ez annyira illúzió romboló. Miért pont egy róka?
 Egyébként szeretem a filmjeit. A kedvencem a Képlet attól függetlenül, hogy nem abban alakítja a legnagyobb szerepet. Ott inkább a történet, ami megfogott. Na persze egy katasztrófa film függőt ne fogna meg? Igen az vagyok. És hogy lettem az? Nos, szoktattam magam a gondolathoz, azzal, hogy film-film után látom elpusztulni a földet. Hogy miért? Mert a tesóm kapott egy könyvet 365 kérdés és felelt volt a címe. Négy-öt éves lehettem akkor és volt benne egy kérdés, amit nem fogok tudni szó szerint idézni, de a lényeget soha nem fogom elfelejteni. Az volt a lényeg, hogy mégis meddig él a Föld... A válasz pedig? Valami ehhez hasonló... A Föld x milliárd év múlva akkorára fúvódik, hogy eléri majd a napot és felrobban. Gondolhatjátok milyen trauma volt az nekem. Konkrétan napokig sírtam, azt hajtogatva, hogy nem akarom, hogy meghaljon a föld vagy anyukám vagy a mamám vagy Én vagy bárki más. Nem voltam tisztában a milliárd év, de talán még egy év fogalmával sem. Anyu azzal próbált nyugtatni, hogy az még nagyon sokára lesz, de persze ez nekem akkor csekély vigaszt nyújtott, mert ha holnap lesz ha évek múltával meg fog történni és akkor utána nem lesz majd semmi, akkor még nem tudtam, hogy senki nem él örökké, de persze ezt nem mondhatta. Az csak olaj lett volna a tűzre. Aztán idősödtem és tanultam, időről, halálról és az emberiség pusztító erejéről is. Később pedig elkezdtem katasztrófa filmeket nézni. Láttam, hogy az emberek mennyi mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a katasztrófát így kicsit megnyugodtam. Persze akkor már tudtam, hogy azt a szörnyűséget, amit az a könyv ír meg se érem. És hogy azért az nem egészen úgy működik ahogy az ott írva volt... A közelgő világvégében egyébként nem hiszek, hisz párat már az én csekély kis életem alatt is megjósoltak, miért pont ez lenne valós? Nem? Ez nálam nem is téma, úgyhogy erről ennyit.
Hú nagyon elkalandoztam. Na mindegy ez már így marad. :D
És hogy kuszáljam még. Jelentem a Gumi macik ma megszállták a gépemet a pasim unokaöccsének, Bencének jóvoltából. :D Pár képet megért...

Laters