2012. május 18., péntek

EB 2012


Igen, igen. Újabb szökőév, újabb futball Európa bajnokság. Rendesen lázba ég a kontinens. Még mi magyarok is. Legalább is rám ragad. Pedig a mi válogatottunk mikor is jutott ki utoljára erre a nemzetközi találkozóra?


Utánanéztem néhány dolognak velünk kapcsolatban, amit most megosztok veletek.
Nos a dátum 1972. Az abban az évben rendezett bajnokság volt, ahol a bronzmérkőzésen kikaptunk Belgiumtól 2-1-re, így egy "előkelő" negyedik hellyel zártuk Európa bajnoki pályafutásunkat. Jövőnk ugyan nincs. Legalább is én nem látok, és sajnálatos, hogy nem tudunk összehozni egy épkézláb csapatot amivel kijuthatnánk. Esküszöm én már annak is örülnék. Nem kell egyből bajnoknak lenni, de könyörgöm a selejt selejtezőn is nullák vagyunk... De hagyjuk a jelent, a múltról ha csak egy két szóban is, de érdemes beszélni. EB sikereink listája rövid. Annyira rövid, hogy nem is kellett volna többesszámba írni. Ugyanis mindössze egyetlen helyezést sikerült elérnünk. Ez a kontinenstorna 1960-ban került először megrendezésre, méghozzá Franciaországba, akkor még Európai Nemzetek Kupájának hívták. Ennek a mérkőzés sorozatnak elég komoly politikai háttere volt, de erről majd egy másik postban írok. Tehát az első szereplésünk 1964-ben a Spanyolországban megrendezett második ENK-án esett meg. Az akkori dicső válogatottunk megnyerte a bronzért folyó mérkőzést. A csapat olyan játékosokkal büszkélkedhetett, mint Albert Flórián, Varga Zoltán, Bene Ferenc. De rajtuk kívül még említést érdemel Komora Imre, Farkas János és Csernai Tibor is. Gondolom nem kell leírnom kik ők.
Az elődöntőbe nem mástól, mint a házigazda Spanyoloktól kaptunk ki. A rendes játékidő végét 1-1-es döntetlennel zártuk, de a hosszabbításban bekapott egy gól eldöntötte a meccset és így csak a harmadik helyért küzdhettünk meg Dániával, akiket 3-1-re vertünk hosszabbítással. Ráadásul úgy, hogy a fiatal játékosokat játszatták azon a mérkőzésen. Azt hiszem akkor még volt bennük lelkesedés és ambíció...
Tehát idén szomorú jubileumot élünk meg, ugyanis 40 éve volt először és utoljára eredményes a Magyar válogatott Európa Bajnokságon. Ez nem igazán ünneplésre méltó, de mindenképpen köszönet jár Baróti Lajosnak és akkori csapatának, akik nevét naggyá tette ez a sport, hogy legalább egy ilyen címmel büszkélkedhet kis országunk...

2 megjegyzés:

  1. Helló Csajszi!

    Ez nagyon jó ötlet volt, hogy utána néztél a magyarok EB-szereplésének!:) Azt tudtam, hogy rövid a dicsőséglistánk e szempontból, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Minden nap tanul valamit az ember. :)

    puszi:
    Detti

    VálaszTörlés
  2. Szija csajszi!
    Gondoltam ha mer egyszer az lesz és mivel most nem nagyon van miről írjak így belevetettem magam az EB történelembe. :)
    Hát pedig sajnos ennyire rövid volt. A VB kicsit jobban ment, de az most nem aktuális. :)
    Puszi:
    Vii

    VálaszTörlés